Az aranyláz végével azonban hagyták a falut ahogy volt és egészen a 19. századig kellett várni arra, hogy ismét bekerüljön az ország vérvonalába. Ezt a címet a brazilok nemzeti italának, a caipirinha szívének és lelkének köszönhette, éveken keresztül a Cachaça egyet jelentett Paraty településsel! Meg is kóstoltuk természetesen, ugyan még Rióban, de csak hogy Angi se maradjon ki a jóból. Nem mondom, hogy életem itala a caipirinha, de egy egy forró napon azért jól esik a citromos savanykás íz a rum ezen fajtájával.

Paraty mára egy 47 ezres faluvá nőtte ki magát (igen, a 6-8 milliós városok mellett ez a mérték még igencsak tanyasi) és 2019-től az UNESCO világörökség részeként szerepel vegyes kulturális-természeti tája miatt, amely magában foglalja a tengerparti történelmi központot és kilenc természeti területet. És teljesen jogosan, mert ez a város egy csoda!

Egyrészt simán a helyi Szentendre a kimondottan nem gurulós bőrönddel kompatibilis kavicsos utcáival és színes keretes házaival. Másrészt a nyugalmat és békét árasztó óceánpartjával. Harmadrészt pedig az Atlanti-erdőség közelségével, ami gyönyörű keretet ad az egész miliőnek. Nem csoda, hogy számos filmet forgatnak itt, na meg hogy a térség legfelkapottabb turisztikai helyszíne, amikor nyári idő van!

A faluból fél órányi sétára, már az erdőben van egy nagyon különleges szikla képződmény, itt kezdtük a felfedezésünket, majd egy nagyot sétáltunk a városban, amit dagálykor szó szerint elönt az óceán! És elég gyorsan: bemész egy boltba, körbe nézel és mire kiérsz, már áll a víz a úton! Zseniális!

A történelmi belvárosba autóval csak szerdánként lehet behajtani - mondjuk nekem eszem ágában sem lenne máskor, meg úgy egyáltalán, de akik nem szeretnének minden lépésnél arra koncentrálni, hogy ne törjék ki a bokájukat, használhatnak szamár és lovas hintót is. Garantált a vesekőtelenítés!

Sajnos csak egy teljes napot voltunk itt, de nagyon megszakadt volna a szívem, ha nem látom ezt a falut! Egyszerűen imádtam és abszolút ilyen helyen akarok unatkozó nyugger lenni! Nem mintha nagyon sok esély lenne itt unatkozni: a város minden este teli van élettel, minden májusban hatalmas Bourbun Jazz fesztivál kerül megrendezésre a világ legnagyobbjaival, szinte minden katolikus ünnepet tartanak és a Nemzetközi Irodalmi Fesztiválnak is ez az ékszerdoboz ad helyet. Szóval igen, ennél jobbat el sem képzelhet az ember - azzal meg majd megbarátkozom, hogy az abszolút minimum 16 fok az évben, ami azért már 3 fokkal alább került a jelenlegi ingerküszöbömtől! A nyár azonban csodás 37 fok, az öböl meg annyira kellemes vizet ad, hogy el sem hiszem, hogy 236 km-rel délebbre vagyunk az előző parttól, ahol azért nem éreztem magam annyira kompatibilisnek a vízzel! (Copacabana. Hát ősz van, kár szépíteni)

Ma már Sao Paolo-ban vagyunk, vár ránk egy free walking tour holnap, aztán ezzel véget is ér a Brazil-Argentin utunk - de a nyaralásunk korán sem itt fejezi be magát! Na de majd erről egy következő posztban!