Nos, idén tudatosan jöttem Brazíliába. Már novemberben lecsaptunk a (köcsög*) SecreetFlying ajánlatára, így igazán jó áron kaptuk meg a Róma-Liszabon-Sao Paulo oda-vissza jegyeket (maga a jegy 75€ volt fejenként, az adó meg 300, de nem panaszkodunk, csak azért naaaa, ennyit fizetni tax-ra )

* amúgy nagyon szeretem nézni az ajánlatait, csak hát ha olyat ad fel, amire le kell csapni, akkor én le is csapok, aztán még mindig nem tudok Ferrarit venni, mert állandóan elutazgatom a pénzem. Mondjuk ki tudja, melyiknek van nagyobb értelme - igyekszem abban bízni, hogy az utazásnak.

17 és fél órányi reppenést követően érkeztünk a déli félteke legnagyobb városába, Sao Paulo-ba. Innen még átbuszoztunk a másik reptérre, hogy néhány óra várakozást követően feltűnjön a Lago Ituipu, ami a Paraná folyó gyökerének ható hatalmas tó - és ami ellátja azt a vízesést, amiért az ember elreppen még másfél órát a Paraguai-Argentin-Brazil határhoz. Mert hogy ez a vízesés a világ legnagyobb vízesése, ami mellett a Niagara egy kis patak (pedig azért az is húb+!) és ami olyan hatással van az emberre, hogy egyszerűen nem engedi a figyelmét elvenni róla! Pedig vannak erre szakosodott “alakok” rendesen - na de erről majd az arra vonatkozó részben!

Foz do Iguaçu város hatalmas toronyházakkal tarkított település, mely az állam (Paraná) hetedik legnagyobb falva a maga 258k lakosságával, akikről mondanám, hogy jaj de élettel teli brazilok (köhöm, iguaçuense-k) - de erre semmilyen ráutaló magatartást sem találsz az este 7:30-kor már minden is bezárt és kihalt a belvárosban életvitelük mellett. Hát, nem egy megnyerő helyzet, ha az ember turista és ki van éhezve némi caipirinha-ra!

Aki most egy tized másodpercre aggódni kezdett, jelzem, nem kell, azért benyakaltunk néhány pohárral, ami higgye el a kedves olvasó, a 96%-os páratartalommal dúsított 33 fok körüli hőmérsékletben igen csak izgalmassá tette a haza utat Szóval vacsi, aztán nyugovóra is tértünk a belváros széli AirBnB szállásunkon. Altató senkinek sem kellett, 19 óra repkedés + kb 10 órányi reptéri várakozás után úgy fel lövődött az a nyuszi, hogy öröm volt nézni fél 10 magasságában!

Na de ma!

Teljesen kipihent állapotban indultunk neki a legek legjének, a vízesések vízesésének, a zuhatagok királyának: Iguazu Cascadas, Brazil oldala

A Nemzeti Park bejárata konkrétan a reptér mellett van, Uberrel hipp-hopp kint van az ember. Itt az előre megváltott jegyünket lobogtatva már fel is szállhattunk a nyitott oldalú emeletes buszra, amivel legyűrtük a 11 km hosszú szakaszt a vízesésig. Már ez is hatalmas élmény volt: a tökéletes sűrűségű és átláthatatlan esőerdő között menni, látni és érezni ezt a rengeteg zöldet, mind a lelket, mind a szemet cirógatja! Mi a végállomáson szálltunk le, ahol amolyan Niagara - USA oldal feeling tárult elénk: a vízesés tetejét láttuk, meg egy kicsi részt, ahogy alábuggyan. Innen néhány perc sétára jutottunk el a felső kilátóhoz, ahol már szájunk eltátva toltuk a videó bejelentkezéseket a park ingyenes wifijén, de az igazi hű-ha pillanat akkor ért el minket, amikor lementünk néhány szinttel alább (üveg oldalú lifttel vagy lépcsőn lehet, for free mindkettő) és a Garanta del Diabolo (az Ördög torka) részhez érve a víz felett kialakított hídon kerülhetünk szinte karnyújtásnyira az 1746 m³/s sebességgel aláhulló zuhataghoz! Tökéletes fotópont és felfrissítő terület, hiszen a 35 fokban a masszív vízpára által átitatott ruházat kimondottan jól eső érzés!

Az Iguazu vízesés 2,7 km szélességben húzódik és 270 külön álló zuhogóból áll a Brazil-Argentin határon. És ugyan csak 20% a braziloké, a látvány innen a legszebb, itt állunk szemben a folyásokkal és gondolhatunk bele, micsoda haragja lehetett Mboi istennek, amikor kialakította a 700 méter hosszú, 150 méter magas U alakú területet. A legenda szerint „Az történt, hogy Mboi isten beleszeretett egy törzsfőnök lányába, aki azonban nem kért az égi kegyből. Földi szerelmével csónakba ült és próbáltak elmenekülni a Mboi haragja elől. A vérig sértett és bosszúszomjas isten sziklákat emelt ki a földből, hogy a szerelmespár a végzetébe zuhanjon a folyó vízesésein.”

Míg ezen elmélkedünk ezernyi pillangó jár táncot körülöttünk. Abszolút hozzá vannak szokva az emberekhez, gyakorta íncselkednek is velünk, ám egy-egy pillanatra azért megcirógatnak minket. Egyesek még arra is vállalkoznak, hogy a tenyerünkre szállva pózoljanak a csodaháttér előtt. Mi pedig imádjuk őket emiatt és a legkülönbözőbb perspektívákban igyekszünk lencsevégre kapni ezeket a színgazdag teremtményeket!

A park egy jó félnapos program, ahol kellő lépcsőzéssel és sétával szembeszállva készíthetjük fel a gyomrunkat egy kései ebédre, amit mi a városban a Beer City étteremben tettünk meg. Az adag hatalmas, volt, és bár fogalmam sincs, mi a neve, de amolyan rántott csirkemell lecsós öntettel és sajttal, hozzá sali, sült krumpli és rizs, no és persze a helyiek védő itala, a caipirinha - megmozdulni is alig bírtunk!

Holnap: na ehhez kell egy kis háttér magyarázat.

Az úgy volt, hogy elsőre mi, majd Angi vette meg a repjegyeket. Miután kiörömködtük magunkat, hogy megvan és eltelt kb 3 perc a mámorban, előjött belőlem a kalandvágyó utazó és feltettem a nagy kérdést: ha már ennyi időre elmegyünk Brazíliába, nem fér bele egy kis Argentina is?

És hát belefér. De erről majd a következő beszámolómban.