Waikiki, Polinéz Kultur Center, O'ahu
A világ talán legismertebb strandja a Waikiki, ha pedig azt mondjuk, Honolulu, nincs is talán olyan, aki ne tudná, hová helyezze el a térképen! Ám mielőtt elérkeztünk volna a strandhoz, a stadiont körül ölelő piacon kezdtük a napot: az immáron 47 éves múltra visszatekintő Aloha Stadium köré szervezett hatalmas ruhás-szuvenires-matricás-ukulelés-mindenes vásárt Swap Meet néven is emlegetik a helyiek. A hazai piacozáshoz szokott látogatók részére furcsa lehet, hogy fejenként 2,3USD belépődíjat szednek, alkudni meg nem nagyon lehetett, azonban egy negyed környi séta is elég arra, hogy hőgutát kapjon az ember. A várost amolyan szisztematikus módszerrel, pénzváltó(nak tűnő) egységeket kutatva jártuk be: az eurót vásárló, dollárt áruló hely Waikikin ritka mint a fehér holló, de legalább már tudjuk, hogy exchange néven van katonai- és fegyverbolt, csak jen-t váltó és a valóságban nem is létező egység is a városban. Oda se neki, közben keresztük-kasul ismerkedtünk a gomba módjára növő felhőkarcolókkal és 4-5 csillagos szállodákkal, gyönyörűen rendezett parkokkal és az amolyan “tipikus amcsi” turistákkal.
A hely: lelketlen.
Számomra Waikiki nem volt több, mint anno Miami belvárosa és érthetetlen, mire az a nagy hipe a strandja kapcsán - ezernyi szebb és szebb fürdőhely van a szigeten és a világban egyaránt. Így nem is csoda, hogy alig vártuk a délután 5 órát, hogy felszállhassunk a Pink Sails fedélzetére és kihajózzunk a nyílt óceánra, ahol január és március között ugrándoznak a hatalmas bálnák: akarva sem találhattunk volna jobb időpontot az utazásra.
Kimentünk, majd vártuk a 4 percnyi fürdőzés végét, közben lencse vége kaptam egy teknőst, megnéztük a naplementét és láttunk egy bálnát valahol a világvégén. És ennyi. 
Szép a város a naplemente fényében de mi a bálnák miatt mentünk! Olyan csalódás volt, de úgy valahogy az egész nap is kicsit: abszolút nem az a kategória, amitől mi hanyatt dobjuk magunkat: jártunk itt, pipa, de még egyszer már nem repülnék ide emiatt.
Szép a város a naplemente fényében de mi a bálnák miatt mentünk! Olyan csalódás volt, de úgy valahogy az egész nap is kicsit: abszolút nem az a kategória, amitől mi hanyatt dobjuk magunkat: jártunk itt, pipa, de még egyszer már nem repülnék ide emiatt.
Nem úgy, mint a másnapi program miatt:
Kiemelt lelkesedéssel vártuk a Polinéz Kultur Center látogatást, ahol a teljes polinéz szigetvilág életét bemutató skanzen és előadás-sorozat várt ránk! Mi itt a vezetett túrás jegyet vettük meg, mert akkora a hely, hogy utána még 3 napig visszamehetsz, egyénileg szinte lehetetlen rendesen bejárni, ha csak egy napja van rá az embernek, kell a guide. A jegy 195USD fejenként, melyben egy polinéz svédasztalos vacsora és egy esti előadás is benne van: utóbbi hosszú évek óta az egyik legszínvonalasabb színházi produkció volt azok közül, amiket láttam! Az előadásban Szamoa, Tonga, Altearoa, Tahiti, Fuji és Hawaii jellemző bennszülött-kultúrát felhasználva vezettek végig egy család életén - napközben ezeket a népcsoportokat ismerhettük meg előadásokkal, stand up comedy-vel és interaktív bemutatókkal fűszerezve. A vacsora: mennyei volt és hihetetlenül bőséges! Mindenképpen ajánlott program a szigeten!
A következő napot a sziget déli és nyugati oldalának felfedezésére szántuk. Elsőként a Makapu’u kilátónál állt el a lélegzetünk a Csendes-óceán lehetetlen türkiz színeit csodálva, majd a Lānaʻi kilátónál fedeztünk fel egy rakat hasonlóságot a Kanári- és a Hawaii- szigetek struktúrája között. Innen a nyugati oldal legészakibb pontja volt a cél, ám félútnál vissza fordultunk: a part teli volt hajléktalannal, a településekre pedig inkább illik a gettó, mint sem a látványosság jelző, az utcán pedig csak olyan tagbaszakadt embereket láttunk, hogy elengedtük a Ka‘Ena-ig tartó maradék szakaszt. Ott néha ki lehet fogni a parton hevenyésző fókákat, de inkább visszatértünk a Kailua-i oldalra, hogy a napot egy csodaszép fehér homokos part látványával zárjuk!
És ennyi volt O’ahu, most már a Big Island-en vagyunk, ahol ámulunk és bámulunk: landolás közben láttuk a Teide testvérét, a sziget pedig a helyi Lanzarote: a vulkánok földje, ahol friss lávalefolyások és gőzölgő kráterek között telt az első délutánunk - ám erről egy következő alkalommal mesélek.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://notripphobia.blog.hu/api/trackback/id/tr1518843272
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
