Big Island, Pāhoa, Keau, Hilo, Kona, Mauna Kea
A dzsungel közepén megszállni egyszerűen több, mint tökéletes! Persze voltak kompromisszumos etapjai ennek a szállásnak: mint ahogy a Big Island ezen részén lenni szokott, itt sem volt kiépítve a csatorna hálózat sem a vezetékes víz, ezért a WC-t pl. pisi után nem illett lehúzni, mert nagyon limitált a tartáj tartalma, amibe amúgy az eső tölti fel a h2o-t. Ugyancsak nem lehetett inni a vízből, mert itt nem volt rákötve 3 szűrő, mint a városok lakóházaiban, ezért a szállásadó ballonos vizet készített be nekünk. Zuhanyozni konkrétan premier plan-ban kellett, ezért ‘no go’ időket szerveztünk, hogy mindenki privát szférája meglegyen. De ami a legfuribb volt: a wc a kerti konyha része volt, mindösszesen egy függöny és egy szúnyogháló választotta el a többi helyiségtől. Így hát igen, a kaki-pisi mindenki füle hallatára ment - mi ez ha nem egy tökéletes barátság-elmélyítő-gátlás-lenullázó folyamat? 
Korábbi utazásaim során is azt tapasztaltam, akkor kerül le a szégyenlőség utolsó(előtti) rétege, amikor már egymás füle hallatára fossuk szét magunkat. Bocsi - de kár szépíteni, ússza meg a szapora nélkül Indiát és Nepált az, akinek aranyból van a bele!
Mindezektől eltekintve Bali óta a legjobb szállásom volt ez a Pāhoa-i víkendház! Az utca konkrétan a dzsungel kellős közepén van, jobbról-balról egekbe magasodó kókuszpálmák, fészekpáfrányokkal színesített fenyők és tölgyek, gigantikus páfrányok és vadon élő orchideák, kúszó-mászó könnyező pálmák és még ki tudja mennyi féle és fajta növény, mely otthont adott a békáknak, akik amint lement a Nap, azonnal hangjukat madárnak álcázva kezdtek rá az éjszakai nótájukra! A természet hangjára elaludni nem csak lélek melegítő, hanem a valaha megélt legjobb dolog is az életemben!
Így hát nem csoda, hogy már eleve jó alapokra helyeztük a Big Island (igazi nevén Hawaii-sziget) napokat, ahová délben érkeztünk helyi járatos repülővel. A Tenerifénél ötször nagyobb sziget a világ legmagasabb vulkánjának ad otthont, melynek havas tetejét landoláskor is élvezhettük. A minden pontjára jellemző buja zöld alapok kivételével számos hasonlóság van a mi- és a hawaii-sziget között. Ugyancsak aktív vulkáni tevékenység alakította - sőt mi több, a mai napig alakítja - a szigetet, így néha igen is ismerős tájakba futunk. Itt is több mikroklíma a jellemző és akárcsak a Kanári legnagyobb tagján és is teljesen eltér az északi és a déli oldal éghajlata.
Mi a dél-nyugatin voltunk, itt ez az esősebb, mi magunk is gyakran fogtunk ki záporokat az itt töltött napok idején. Pāhoa és környéke hat évvel ezelőtt még teljesen más képet festett, akkor azonban a farmokkal teli területen egyszer csak feltört a Leilani vulkán, maga alá temetve számos birtokot és lakóépületet, köztük Kékedi Józsi bácsi orchidea farmját is. Érkezésünk délutánján a krátert és annak környékét fedeztük fel: a gödrökben még mindig meleg van, a nagyobb lyukakból pedig folyamatosan füstöl a forró talaj. Józsi bácsi akkor kezdett új életet, amikor ezt a farmot felégette a fekete láva: azóta már csak hobbi-kertészként, szinte már csak a saját maga örömére nevelgeti gyönyörű virágait. Új lakhelyén, néhány településsel arrébb találkoztunk vele és ismertük meg életét és hallgattuk történeteit a szigettel és a vulkánokkal kapcsolatban. Az együtt töltött délelőtt után a sziget nyugati felén autóztunk: rápillantottunk Hilo hétköznapi arcára, elsétáltunk a Coconut-szigetig, majd keresztül szeltük a történelmi jelentőségű Liliʻuokalani-parkot. A nyugati oldalon haladva elsőként a Onomea Bay Trail-nél álltunk meg, ahová hatalmas fenyő-és pálmafa erdőn keresztül jutottunk el, itt csináltuk egy rövid túrát, mely keresztezte a trópusi botanikus kertet is, így olyan növényeket is láttunk, melyeknek a létezéséről sem tudtunk ezidáig! Mivel eléggé lógott az eső lába, úgy félútig jutottunk: itt drónoztam kicsit a Tier Umauma vízesésnél, majd siettünk vissza Keau-ba, ahol a Kaleo’s Bar mennyei vacsoráját töltöttük el ismét Józsi bácsival és kiváló helyi zenészekkel! A hangulat és az étel is szuper volt ezen, a korábban farmer-marketnek kialakított helyen, mely inkább zenés-étteremként találta meg a számításait.
Másnap a Vulkánok Nemzeti Parkot fedeztük fel: a 7 napig érvényes belépőt megváltva majdhogy a negyed szigetet bejárhatjuk. Van itt láva-cső, ami úgy alakult ki, hogy a frissen lefolyt láva széle gyorsabban hűlt ki, mint az akkor még cseppfolyós belseje, ezért az nemes egyszerűséggel kifolyt belőle és egy szuper kis alagutat hagyott maga után (zárójel: ilyen Tenerifén is van, Cueva de los Vientos a neve). Láthatjuk a mai napig aktív Kilauea krátert, ahol január 1-jén 11 méter magas vörös láva tört fel az égbe. Sajnos most csak füstöt fotózhattunk, de azért vagány lett volna élőben nézni a lövelést. Innen amíg leértünk a part közeli Pu‘uloa Petroglyphs őslakos-rajz lelőhelyre (ahova amúgy abszolút szívás besétálni, végig egyenetlen sziklákon kell szökdécselni - ezért kicsit túlzás volt itt a kijelölt mozgássérült parkoló, míg máshol, ahol akadálymentes a kilátó, nincs ilyen… namindegy) az 1972-3-4-es lefolyás mellett és száz méter mély kráterek között kocsikáztunk.
Este megint összefutottunk Józsi bácsival egy igazi Texas-i hangulatot adó zenés mulatságon, melyre ugyan be nem jutottunk, egy kicsit mi is egy western film szereplőivé váltunk a cowboy kalapos pasik és a bőrkabátos leányzók között. A country-t a Kaleo’s Bárban megismert zenészek adták, az emberek táncoltak, volt aki ló háton érkezett, másnak pedig ott volt a derelye-szaggató a csizmája sarkán és minden annyira olyan volt, mint amit a filmekből ismerünk, hogy ennél olyanabb már nem is lehetne!
Az utolsó teljes napunkat a szállásunk közeli piacon kezdtük. A lávalefolyásra telepített zsibvásárban az akupunktúrás kezeléstől kezdve a termelői mézen keresztül a hazai legmárkásabb divatláncok boltjában árult prémium-kategóriás holmik árán kínált batikolt egyberuháig mindent lehetett kapni. Ha tovább megyünk, a hippy-nudi strandra jutunk, ám inkább kelet felé vettük az irányt, keresztül szelve a szigetet, így a lehető legközelebb jutva a Mauna Kea-hoz, a világ legnagyobb vulkánjához. A 4207 méter magas csúcsig csak 4 kerék meghajtású kocsival engednek fel, így mi csak 2000 méter magasságból integettünk neki, amíg Kona felé vezettünk.
Ám mielőtt beértünk volna a sziget legfelkapott üdülő városába, a Honokohau strandnál álltunk meg, hogy találkozhassunk a fürdőzők között élő teknősökkel! A kristály tiszta Csendes-óceán türkizkék vízében négy példánnyal futottunk össze, egyikük a parton heverészett, így tökéletes fotókat lehetett készíteni vele! Kona azonban szívás volt… A város, már amit a kocsiból láttunk belőle, csodaszép és remek hangulata van, de: lehetetlen épeszű keretek között parkolni! A főút mentén jó ha 15 ingyenes parkolóhely van, a nyilvános parkolóban pedig egy óra az olcsóbb placcon 14, a drágábbon 26 dollár volt egy órára. Igen: egy órára! Hát köszi, de azét a lókukinak is van vége, az USA ezen részén amúgy is gyakran fogalmaztuk meg a “na azért ez már pofátlanul drága” vagy az “én ehhez kicseszett csóró vagyok” gondolatokat, így ezt a várost nemes egyszerűséggel skippeltük. A part mentén tovább haladva azonban kábé minden második házra ráböktünk, hogy igen, ennek a kulcsát nyugodtan hagyja ránk a még nem ismert de éppen haldokló dúsgazdag nagybácsink, nem fogunk miatta megharagudni! 
Az utunk során megismertük a sziget legrégebbi, 1928 óta üzemelő szállodáját, ahol elvileg isteni ebédet lehet költeni. Azonban az eső esett és csak egy óra múlva nyílt a konyha, így ezt mennyei kínai kajára cseréltük néhány sarokkal arrébb. Ebédet követően a Pu'uhonua O Honaunau történelmi helyszínen incselkedtünk a faragott figurákkal és nem messze onnan élveztük a csodaszép színeket produkáló naplementét, végül haza felé pihenés gyanánt megálltunk megnézni, hátha izzik valami a Kilauea kráterében. Sajna nem, megint csak füst szállt felfelé.
Ezt a napot legjobban úgy lehetne jellemezni, hogy Győrből elugrottunk Debrecenbe majd onnan Szegeden és Pécsen keresztül mentünk haza (4 nap alatt 1123 km-t vezettünk). Olyan távolságok vannak, hogy erre szerintem nem lehet lélekben felkészülni: csak mész és mész és mész a nyílegyenes hepe-hupás úton és amikor már kellően elfáradt a szemed és eluntad a vezetést rájössz, hogy még csak a sziget déli pontjára sem értél el és vissza van még az út kétharmada!
És itt a vég kezdete: az utolsó délelőttön ellátogattunk Józsi bácsi exfeleségének, Elisabeth orchidea farmjára. Igazából pont a mi szállásunk mögött van, de annyira sűrű a növényzet, hogy vagy utat vágunk magunknak macsétával vagy 20 percet vezetünk a két pont között. Néhány éve nem lett volna ezzel gond, de sajna mindkét utca végét elvitte a láva, így nincs mese: kerülni kell. Sajnos a magyar tulajdonos, Erzsébet nincs itt a szigeten (unokája született éppen) így vele csak online találkoztunk, de a kollégája nagy örömmel mutatta meg nekünk a hatalmas orchidea ültetvényt. Ennyi fajtáról még csak hallani sem hallottunk és annak ellenére, hogy amúgy a növények java részét pár napja metszették le, így is egy csokorra való képet csináltunk az éppen virágzó csodákról! Itt kaptunk egy tippet, hogy hol lehet esélyünk bálnákat látni a partról, így a reptér előtt még elugrottunk a MacKenzie State Recreation Area-ba. Bálnát most sem, teknősöket azonban láttunk a vízben úszkálni.
Az a része totál csalódás, hogy annak ellenére, hogy most vannak itt, csak egyet láttunk nagyon messziről, de ettől eltekintve ezernyi csodás élménnyel gazdagodtunk! Hawaii csodaszép és remélem, hogy lesz lehetőségem még visszatérni a többi szigetet is felfedezni, de az tagadhatatlan, hog a mocsok drága desztináció, mely csak nyomokban tartalmaz az európai fizetéshez passzoló árakat. Nem mondom, okos tervezéssel, luxiról lemondással jól ki lehet jönni, de amikor azt látod, hogy egy darab hagyma 2 dollár, egy zacskó saláta, ami Tenerifén 1,20€, itt 7,99USD, egy gallon tej 6-8USD, azért ez sokat elárul a többi árról is. Voltak kiakasztó dolgok is: pl. a parkolás díja Koná-ban vagy hogy 5 napra 640 dollár a legolcsóbb kocsi, de a reptéri parkolás és a takarítás díja még ebben nincs benne. De imádtam, hogy nyitott a reptér épülete, hogy türelmesek (vagy inkább túl óvatosak?) a sofőrök, hogy az emberek nagy része mosolyog és simán kifogyhatsz betépett kasszást a helyi Tescóban! De annak ellenére, hogy híresen figyelnek a környezeti szépségekre, egy valagnyi helyen illegális szemétlerakat van, miközben a kertek csocsi-ragyik, ahogy az a nagy könyvben meg van írva! De ugye ez Amerika, még ha Hawaii annyira Amerika csak, mint a Kanári-szigetek Spanyolország!
Most már itt vagyunk Calgary-ban, ahol egy teljes napot töltünk a Párizsba tartó járat előtt, azonban -24 fokot mutat a hőmérő, így vajmi kevés az esély arra, hogy kimenjünk a városba.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://notripphobia.blog.hu/api/trackback/id/tr5418843282
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
