Mert látni, kéremszépen, nagyon is van mit!

Elsőként a Byodo-in-templomnál álltunk meg, ami első blikkre inkább Japán, mintsem Amerika. És az igazságtól nem is állunk messze: 1968-ban azért állították, hogy ezzel tisztelegjenek a japánok szigetre érkezésének századik évfordulója előtt. A templom körül van egy picike tó, amiben ezernyi koi halacska él - őket és a környezetben élő madarakat ott vásárolható eledellel kényeztetheti az a látogató, aki ehhez kedvet érez. Az aranyhalak a hosszú életet szimbolizálják, hiszen akár a száz éves kort is simán megélik! A templom mögött szinte függőlegesen emelkednek ki a sziklák: kezd kibontakozni az a látkép, amit annyira jól ismer már mindenki és ami annyira Hawaii-nak teszi Hawaii-t, hogy szinte azonnal megelevenedik előttünk ez a táj, ha a szigetre gondolunk! A helyes sorrend a templom felfedezésére, hogy mindenek előtt megkongatjuk a hét tonnás bon-sho harangot - ezt mi azonban csak a végén olvastuk el, de így is reméljük, hogy a búgó hangja megtisztította az elménket a negativitástól és mély békét kölcsönzött annak, nekünk pedig áldást és hosszú (nekem légyszi utazással teli) életet hozott! Ha nem, akkor vissza kell mennünk a helyes sorrend miatt.

Innen a makadámdió ezernyi ízesítésével találkoztunk: a bogyókat édesen és sósan is meg lehetett kóstolni, abbahagyhatatlan csemege, meg is lett a napi nyami adagunk! Egy családi vállalkozás ez, ahol a makadám mellett kávét is kóstolhatunk és mi magunk is átélhetjük a dió-termések feltörésének mindennapi nehézségeit. A termékeke mellett persze minden, ami csak egy turista-busz tömeget is ki tud szolgálni: mágnes, sapka, biz és baz, szerencsére mosdó és kókusz-kóstoló is (mi ezt majd Klaudiánál, neki saját kókusz terem az udvarán - kell ennél jobb?) A makadám-shopban össze futottunk egy, a szigeten élő magyar családdal, akik megerősítettek abban minket, hogy a Secreet-island-ot látnunk kell! Így inkább ezt választottuk a Jurrasic-Park forgatási helyszíne helyett: egyikünk sem az “az elsőként jegyet veszek, ha ismét levetítik” típus, abszolút tudunk enélkül tovább élni. Na de az a partszakasz: mintha nem is egy óceán (mondom óóóóceááán!) öble lenne: a vize tükörsima, alig egy pár centis hullám, bent pálma és minden általunk ismert fa egyvelege, a parton pedig aranysárga homok korall darabokkal tarkítva! Keresve sem találtunk volna ennél szebb partszakaszt - és annyira üres volt, hogy szinte a sajátunknak kiáltottuk ki! (Az a néhány ember, aki éppen ott volt meg majd a szolgálóink lesznek!)

A keleti parton haladtunk észak felé, ekkor értünk el a La'ie Point State Wayside-hoz, mely egy gyík legendájának helyszíne (a sztorit elfelejtettem 10 perccel később, de nem azért mert totál szenilis vagyok, hanem mert annyira sok a jó élmény, hogy egyszerűen nem fogtam fel, amit olvasok, a fotót meg mégsem csináltam meg a tábláról) de az tuti, hogy ez egy csodás kis madár rezervátum és sok sok pecás próbálja kihalászni a halacskáját a néha igenis vadul hullámzó vízből. Ami szuper, az a rengeteg kis kehely, ami kialakult a nyúlvány felszínen és az ablak, amin átkukucskálhatunk és élvezhetjük a horizont tökéletes kontrasztját az óceán kékségével!

A napot Halewia-ban zártuk, ez a falu megmentette az 1930-as években épül házakat, amik nagy része ma már butik vagy galéria, netán szörfös bolt. Bár kicsit kihalt volt most, mégis nagyon élveztük a sétát a főút mentén, ahol boltról-boltra járva pillantottunk bele a kínálat sokaságába és a helyi művészek munkáiba! Már, ami nyitva volt, mert az üzletek jelentős része 11-16 óra között várja a látogatókat és vásárlókat, utána a személyzetnek is jár az aloha a parton vagy a hegyekben!

Holnap az egyik legizgisebb része jön az utunknak, az első program lehetőség, amire egyértelmű “akarom!” voks került mindenki részéről, az ez volt, így alig várjuk, hogy pár óra múlva felébredjünk és délután ott legyünk! Majd elmesélem!