Nos, São Paulo az, ahol akkor sem, ha fizetnének érte. (Akár csak Miami vagy Indianapolis vagy akár Bali. Abszolúte nem vagyok kompatibilis velük.)

SP-ban egy napot töltöttünk és köszönöm, több is volt, mint elég. Ez a 14 millió lakosú ex-Blaha Lujza tér olyan távol áll a must important meglátogatásra való helyektől, mint Makó Jeruzsálemtől (ha még van belőle valami). A város, ahol a kiemelt látnivalók egyike az ezredik McDonalds épülete, és ahol konkrétan vagy a szemétkupacon vagy a hajléktalanokon lépkedsz keresztül a hajdanán csodás épületek vagy a pár tíz éves felhőkarcolók között!

Nyomasztó, elkeserítő, kiábrándító és felháborító a város. Utóbbi azért amiért az ország vezetése láthatóan telibe szarja a helyzetet és hagyja, hogy egy városon belül egy magyarországnyi ember éljen az utcán teljesen nincstelenül, az előbbiek meg azért mert ezt látni szar. Nemes egyszerűséggel szar.

Szóval most ülünk a reptéren és várjuk a gép indulását Európába vissza, és nézegetem a Paraty-i képeket, álmodozom, hogy milyen csodás lehetne ott megöregedni (vagy inkább Ubatuba-ban!) és milyen csodás lesz visszatérni abba a miliőbe, ami inkább cirógatja a lelkem, mintsem kinyírja, mint ez az utolsó nap. Mert igen, láttam már szegénységet, láttunk sok sok nyomornegyedet, de valahogy a SP-i sokkal rosszabbul esett, sokkal inkább megölt, mint az eddigiek. Ha itt jársz, menj tovább, és elvezd Brazíliát, mert csodaszép, de felejtsd el, hogy SP lesz a nyaralásod fő csapásvonala, mert “Nincs itt semmi látnivaló!” kéremszépen!