Kezdetekben a La Boca negyed adta a helyszínt ezeknek az embereknek, mi is itt kezdtük meg a napi túránkat, amit most is a GuruWalk oldalán foglaltunk le. Már előző nap is volt egy história túránk, ám azt sajna úgy elmosta az eső, hogy öröm volt nézni (mondjuk annyira nem bántam, mert a jelenlegi spanyol tudásom igen csak kevés a történelmet prezentáló szöveg megértéséhez, mondhatni többet láttam, mint értettem ) Nos igen, ez az a pillanat volt, amikor belegondolsz, hogy az ember milyen gyorsan megszokja a jót, és nehezen jut eszébe, hogy a világ nem csak az emberek és kultúrák tekintetében, de időjárásügyileg is változatos: kicsit elfelejtettünk rákészülni arra, hogy a déli féltekén most ősz van, így a brazíliai átlag 27 fok helyett örültünk, ha 19-et mutatott a hőmérő, na meg ha éppen csak szemerkélt vagy néhány órára megpihent az esőt biztosító erő odafenn az égben. Na de vissza a túrához, ám előtte:

Nekem, mint ahogy már írtam erről pár napja, Buenos Aires elég régi vágyam volt. Nem feltétlen tudom megmagyarázni, miért éreztem késztetést az ide repülésre, de örültem, hogy végre lesz lehetőségünk megismerni a várost. Ahogy elkezdtük felfedezni, őszinte leszek, egyre kevésbé éreztem (pontosítok: semennyire sem), hogy na ide szívesen elköltöznék egyszer! Szép, kellemes, európai, de hiányzik belőle valami zsiványság, valami szexiség, valami izgalom. Nem állíthatom egyértelműen, hogy nincs jelen, hiszen alig voltunk pár napot itt, de ugye vannak azok a városok, ahova beteszed a lábad és azonnal megdobban a szíved, meg azok, amikben nem. Nekem ilyen város volt Rio anno, de Bangkokban is gond nélkül el tudnám képzelni a jövőm, itt pedig egyetlen egy barrio (magyarul városrész, de legyünk nagyon pontosak: republica, mert korábban saját köztársaságnak kiáltották ki magukat!) volt, ami az én bohém lelkemmel kompatibiliásba került: LA BOCA

Imádtam! Egyszerűen nem is tudnék más jellemzőt illeszteni adni rá!

Még a lóg az eső lába körülmény sem vette el a lelkesedésemet, amit a színes házak között meghúzódó szűk utcákban éreztem, miközben a város múltját és jelenét prezentálta idegenvezetőnk! A színek, az emberek hozzáállása a mindennapokhoz nekem kicsit kubai hangulatot teremtett (mmint a klisé részét, mert ott még nem jártam, csak hallottam), hogy hiába van nagy szegénység, a zene (itt színek) és a tánc (a tangó, mely innen indította hódító hadjáratát) mindenre gyógyírt ad!

Na meg a foci. Mert itt minden arról szól: szinte nincs olyan lakás, ahol ne lenne valamelyik híres bőrrúgóról kép, szobor, karikatúra! A futballnak itt közösség kovácsoló szerepe van, nem is nagyon találunk más hobbit, amit a helyi srácok mívelnek. És egyesek ugye elég magas szinten! A városnak korábban két csapata volt, a Boca Junior és a River Plate, örök riválisok, ám a republica nem tudott két csapatot fenntartani egyszerre, végül egy meccsel döntötték el, ki maradhat. A Boca Jr. nyert és éveken keresztül annyira nem is lehetett még csak utalás sem a másik csapatra, hogy a Coca Cola is csak a Zero-t jeleníthette meg a marketingjében itt, mert a normál színazonos volt az ellenség zászlajával!

Délután a térség leghíresebb - és egyben legszebbnek kikiáltott - temetőjét fedeztük fel. A Recoleta teli van igényesebbnél igényesebb faragásokkal és szobrokkal, gyönyörűen megmunkált mauzoleumokkal és az ország hírességeinek örök nyughelyével. Ám aki miatt talán a legtöbben ide látogatnak még ma is (annyira sokan, hogy belépőt szednek és idegenvezetést tartanak) Evita, a latinok Diana hercegnője! A hányatott sorsú, félrelépésből fogant (fattyú) leányzó kifinomult zsenialitással lépkedett előre a ranglétrán (köhöm… férfiakról-férfiakra), míg végül elérte a first lady szerepét Perón mellett. A 33 éves korában méhnyakrákban elhunyt asszony akkora kultusz lett Argentinában, majd a világban, hogy talán nem is kell nagyon mesélni róla, hiszen az azonos címmel látható musical évtizedek óta színpadon van a világ jelentős színházai repertoárjában. Az Andy Vajna rendezte, számtalan jelenetben Budapesten forgatott ‘96-os film is tökéletesen bemutatja Eva Duarte életét, mi pedig találkozhatunk vele a 100 pezóson és az Av. 9 de Julio, a várost keresztbe szelő főútja mellett álló szociális épület mindkét oldalán is. Itt Eva Peron a keleti oldal, korábban jelentősen szegényebb rész irányába néz, míg Evita, az énekesnő a nyugati oldalra tekint, ahol a gazdagabbak csak a szajhát látták benne. Evita nem csak életében, de halála után is izgalmas “életet élt” (jujj, kicsit morbid ezt így megfogalmazni): holtteste egy ideig Milánóban majd Madridban próbált örök nyugalomra térni, végül pedig Peron harmadik feleségének közbenjárásával került a családi sírhelybe a Recoleta 111-es parcellájába. Tök jófejség volt tőle!

A világ egyik legszebbjének kikiáltott templomát is Buenos Aires adja. A város védőszentjéről, Szent Máriáról elnevezett bazilika különlegessége a belső oszlopok piros-fehér és kék-fehér színezésében rejlik. A kétszintes oltár részen érdemes néhány percre lecsüccsenni fent is és elmélyedni a freskók tökéletességében, amik a fejünk felett pihennek 124 éve.

Ebbe a rögtönzött BA-i kitérőbe nekünk ennyi fért bele. Reggel még kellemesen megkávéztunk a perzselő nap sugaraiban fürödve és miután kényelmesen összepakoltuk a csomagunkat, már útra is keltünk a város szélén található Aerolinea reptérre. Vagyis, várjunk csak:

Reggel 7kor jött az SMS, hogy törölték az 1 órakor induló járatunkat (ma összesen 3 van, így elég sz*pás elveszteni az elsőt) és online nem lehet áttenni másik járatra a foglalást, hívjuk a call centert. Igen ám, de 3 napra nyilván nem vettünk helyi SIM kártyát, így egy 3 perces magunkhoz térést követően Angival felkerestük az első kávézót, ahol a pultos srác gond nélkül átadta a telefonját, hogy 26 percnyi telefonálást követően végül a nemzetközi reptérről (EZE) indulhassunk azzal a járattal , aminek amúgy reggel 7:40kor kellett volna indulnia, de szerencsénkre leállította a Line Maintenance és mostanra kapott mentesítő járatot.

De BA nem enged: nyilván egyetlen egy Uber sem fogadta el a kártyás fizetést, így gyorsan keresnünk kellett egy pénzváltót, miután végül sikerült a 10. emeletről leimádkozni a liftet, amit éppen karban tartottak, de hát 3 személy, 3 gurulós és 3 hátizsák pont nem a lépcsőzéshez kompatibilis egyveleg.

Végül mi nyertünk: már a Puerto de Iguazu reptéren vagyunk, irány vissza Brazília!