Másnap reggel az udawalle-i Elephant Transit Home-ban kezdtük a napot. Az 1995-ben létrehozott központban a nemzeti parkokban megsérült vagy az emberi gyarlóságból kimentett állatokat rehabilitálják. A parkban egy kicsi elefánt-ismertető múzeum található illetve egy nézőtér, ahonnan szinte karnyújtásnyira élvezhetjük a baby és igen csak termetes állatok étkezésének rituáléját! Azt hiszem, a szigeten töltött idő egyik legcukibb pillanata volt ez a fél óra: megható és egyben cirógató látni ezt a sok szép állatot együtt, de ezzel együtt lelket is gyilkoló, mert nyilván elég komoly oka van annak, hogy létre kellett hozni ezt a központot! Sri Lankán a mai napig “háziállatként” tarthatnak elefántokat, de szerencsére a lakosság jelentős része már inkább védelmezi, mintsem kihasználja ezeket a hatalmas teremtményeket és kimondottan dicsőítő, hogy jó pár éve inkább ciki elefánt agyarat otthon tartani, mintsem erény!

A délutánra tervezett szafariról úgy döntöttük, hogy áttesszük reggelre, hiszem az állatok is akkor aktívabbak, a nappali melegben sok esély nincs látni őket, ezt már Kenyában megtanultuk. Így a pihenős délután után reggel 5-kor kelés: irány az Udawalawa Nemzeti Park, ahol az elefántok mellett pávák és ezernyi apró madár várt minket! Azon most nem akarok ismét kiakadni, hogy kiírt árhoz képest a kasszánál már majdnem a dupláját fizettük a belépőért, így kicsit nyűgösen indult a program (amúgy is ennyire korán, kv és reggeli nélkül, gondolhatod…!) de ahogy a Nap is felkelt és megjelentek az elefántok, máris kisimult az idegrendszerem: a privát jeep-et rutinosan vezető sofőr szinte az egész parkot keresztül szelte velünk, hogy a lehető legtöbb “lakossal” találkozhassunk! (Zárójel: akkor is szemét dolognak tartom ezt és nyilván semmit nem tudsz tenni, vagy fizetsz vagy nem mész be…)

Már eléggé relaxba dobtam magam, élveztem a fel-fel bukkanó fiú elefánik látványát (ők általában egyedül császkálnak, a csajok és a gyerekek vannak csordában), amikor egyszercsak ránk rontott egy hatalmas példány: alapesetben a kocsikról tudomást sem véve sétálnak el mellettünk, ám volt egy kicsit agresszívebb egyed, aki úgy gondolta, útban vagyunk neki, ezért a fejével erőteljes utalást tett arra, hogy húzzunk el a francba de marha gyorsan!

Isteni (vagy Buddhai?) csoda, hogy előtte 2 másodperccel azt éreztem, a kocsi másik oldalára kell mennem, így végül engem nem, csak a táskámat találta el az ormányával - de gondolom mondani sem kell: már nem volt szükségem kávéra ahhoz, hogy magamhoz térjek! (Na kinek van a legvagányabb hátizsákja? A kis sárga hátim már bejárta velem a fél világot (India, Indonézia, USA, Argentína, Brazília, Portugália, Spanyolország, Emirségek, Srí Lanka éééééés még elefánt ormányos is lett! Lehet rá licitálni )

Ezt követően elég átlagosan haladt tovább a szafari, míg csak végig nézhettünk egy felültetést Pávafiú és Pávalány randiján: a csajszi jó ideig kellette magát a tollát kitáró és macska hangját utánozó fiú előtt, aki már majdnem azt hitte, megvan élete párja/együttléte/randija, a dolog balul sült el és a nőci mégsem adta meg magát a násznak - szegény pávafi, jól hoppon maradt

Innen egy hosszabb utazást követően értünk el Habaraduwa városába, ahol 2 nap napozás-pancsi-relax meg ilyen igazi nyaralós dolgokat terveztünk eltölteni. A korábban posztolt videóban már eldicsekedtem arról, hogy a standard szobánk helyett egy kétszintes villát kaptunk, így már a 7 percre található strandig is szívfájdalom volt elsétálni, de végül az első naplementében sikerült egy igazán giccses és romantikus helyen gyönyörködni a homokos part fölé benyúló kókuszpálmafával társulva. Aztán amint lement a nap, pillanatok alatt sötét lett és albínó rákok jelentek meg a lábunk alatt, melyek fel alá szaladgáltak a pihe piha homokban - a frászt hozva rám, amikor keresztül haladva a lábfejemen! Na iszkiri vissza a szállásra, medence parti, vacsi, luxizás!

Másnap délelőtt eléggé esőfelhős volt az ég, de ez nem tartott vissza bennünket attól, hogy az amúgy szinte teljesen kihalt strandon élvezzük az Indiai óceán 35-38 fokos hőmérsékletét! Az ott töltött 2 órát követően veregettem magam csak vállon igazán: míg Tenerifén minden vendégemnek 100x elmondom, hogy kend magad, mindig, a Nap nem játék, kenni kenni kenni - hát mi totál okosan nem tettük ezt, így mire Galléba értünk (relax, ugye!), már úgy húzódott a bőr a testünkön, mintha egy közép kori kínzó eszközbe kerültünk volna. Na persze, hogy úgy szrrá égtünk, mint ahogy az a nagykönyvben meg van írva: innen kezdve jó négy nap szenvedés és liter számra magunkra kent aloe jellemezte a napjainkat.

Galle amúgy egy kellemes kis város egyértelmű holland és angol behatással. A világítótorony a félsziget sarkán kimondottan jó fotó- és tájékozódási pont, a belváros pedig telis tele van kávézókkal, éttermekkel és szuvenír boltokkal. Tiszta Európa - ez a városrész egyértelműen a turistákra alakult át, akikből akad itt is bőven! Nem mondom, jól esett ez az ismerősebb közeg, de el sem tudnám képzelni, hogy oda foglaljak szállást magamnak 1-2 éjszakát leszámítva - mi ennél jobban ki vagyunk éhezve a helyiekkel való kapcsolódásra, előnybe részesítjük a kicsit eldugottabb, kieső városokat, falvakat, szálláshelyeket.

Emellett mi sem jellemzi jobban a nyaralós személyiségünket annál, mint hogy a második és egyben utolsó relax napunkon sem vagyunk képesek a seggünkön maradni: életem egyik legszebb strandjához autóztunk el - a Blue Beach egy (még) nem annyira felkapott része a szigetnek, ahol egy egy keskeny homokhíd közi össze a szárazföldet egy pici szigettel. A homokhidat két oldalról csapkodják a hullámok, melyek a tetején néha néha összeérnek, így egy-egy pillanatra el is tűnik! Ez a két irányú hullámzás engem totál elvarázsol, órákig képes lennék nézegetni!

Talán ez a strand volt az első, ahol sok helyi fürdőzőt láttunk, ezért még inkább emelte a leg-leg kategóriát a szememben! Kár, hogy a testünk a pólón és törölközőn keresztül is égető nap miatt abszolút nem volt pancsi-kompatibilis, így esélyünk sem volt fürdeni, de kárpótolt az, hogy egy rakat képet és videót csináltam a drónnal erről a különleges helyszínről!

Elérkezett az utolsó napunk: irány Colombo, Srí Lanka fővárosa. Ahhoz, hogy ne egyben keljen végig ülni ezt a 130 km-es távot, félúton megálltunk a Madu River-nél, ahol egy kis hajós kirándulás keretén belül ismertük meg a folyó mindennapi életét, az állatvilágot és a buddhista szentélyt valamint a fahéj gyártás művészetét. A hajókázás élvezetes volt, a folyó nyugodt, a madarak hatalmasak és itt található a világ talán legkisebb temploma (Five Cent Island), ami igazán érdekes látványt ad a törpe méretével!

A következő állomásunk innen néhány percre található teknős-mentő és keltető központ (Ahungalla Sea Turtles Conservation Project), melynek bejárata stílusos módon egy hatalmas teki volt! Itt előadást tartottak a szigeten fellelhető teknősfajtákból, láttuk a tojás lerakó helyet és találkoztunk néhány napos és pár hetes tekikkel is. A dolgozók elmondása szerint itt évente 30000 tojást keltetnek ki, az esti órákban pedig beengedik a kicsiket az óceánba.

Az előadás közben olyan szakadó eső alakult ki, amit még sosem láttam: a dézsából öntik kifejezés egy enyhe zápor volt ehhez képest. Még a villám is bele csapott a trafóházba, ezért majd fél órán keresztül nem volt áram a telepen. Egyszerre volt érdekes és ijesztő, de így legalább elég idő is arra, hogy élvezhessük a picikék úszás tanulását

A csöppségek mellett voltak itt mentett felnőtt példányok is, köztük egy nagyon ritka albínó egyed, aminek az értéke eléri az 50.000€-t!

A repülőnk hajnali 4-kor indult, ezért az utolsó éjszakán csak pár órás pihenést szerveztünk magunknak a reptér közelében. Mire magunkhoz tértünk, már Dubajban landoltunk, ahol 2 nap városnézéssel zártuk a közös utunkat. De erről majd egy külön bejegyzésben!

Néhány gondolat az országról:

Srí Lanka számomra egy kicsit identitászavaros helyszín, valami mindig hiányzott, amikor az emberekkel érintkeztünk. Lehet, hogy már az indiai tapasztasztalataink miatt lettek elvárásaim a félig-meddig onnan származó lakosság irányába, de így, lassan egy hónap távlatában is, amióta eljöttünk onnan, ugyanazt érzem: jó, jó de valami hiányzik.

Nem tudom, hogy mi. Tényleg nem. Egyszer még vissza kell mennem, hogy erre rájöjjek.

Az utunkat a My Holiday Srí Lanka helyi utazási irodával szerveztük meg: ők biztosították a sofőrt, Jayantha-t a részünkre. Nem voltunk kompatibilisek, az eddigi összes sofőrünk közül ő volt a legkevésbé jó: annak ellenére, hogy évek óta visz utasokat a szigeten keresztül-kasul, a GPS használat nagyon sokszor gondot okozott neki és néha mintha egy kisgyereknek beszéltünk volna: “oké, rendben” - de aztán egy perc múlva a közelébe sem jártunk a kért dolognak. Nem tudjuk, hogy az iroda más munkatársai milyenek, de ha őszinte akarok lenni, ha legközelebb arra járok, kifejezetten nem őt fogom kérni, hogy vezesse az autót.

 

- Wifi: kifejezetten pocsék a szállodákban is, inkább csak dísznek van. Én ugye minden nyaralás ideje alatt dolgozom a tenerifei vállalkozásomba, elengedhetetlen, hogy legyen netem, ezért sokszor a mobilhetet kiosztva dolgoztam.

- belépők: minden turisztikai attrakcióra pofátlanul magas belépő árakat szednek! 35USD alatt kb sehova sem jutsz be

- A helyiek nem használják a strandokat! Közben megtudtam, hogy ennek vallási okai vannak főként, ami miatt nem mutatkoznak félmeztelen vagy fürdőruhában (akik pancsoltak, ők is póló + nadrág tették)

- Curry - persze, tudom, megint a sztereotípiák, de a világon az indiai kaja ugyanolyan: az USÁ-tól Tájföldig a curry az curry. Na itt köze sincs hozzá! Finom volt, de tudod, amikor vágy egy szaftos ételre, akkor csalódás egy száraz fogásokat tartalmazó kaja. De ismét kiemelem: tényleg finom volt, csak hát na… A curry az curry

- Amúgy a gasztronómia alapból nem volt valami változatos, szinte minden nap mindenhol ugyanazt a 4 ételt választattad, minimális eltérésekkel persze.

 

- Mobilnet: stabil, gyors és nevetségesen olcsó!

- A táj: csodaszép dzsungeles erdőségek, rendezett teaföldek

- Meglepően tiszta a többi ázsiai országhoz képest

- Sok helyen nagyon jó áron lehet enni (kivéve turistás pontok közelében)

- Vezetési kultúra: sokkal indiaibb, mint itt nálunk Európa, de az összes kocsi ép! Nem is értem, pedig aztán a beláthatatlan kanyarokban való előzés az kötelező, a sávok néha csak tájékoztató jellegűek - szóval hát na…

- Helyi buszok: mindegyik ki van pingálva és totál egyediek!