Dambulla, Royal 100 Spice Garden, Bluefield Teaüzem, Kendy-Ella vonat, Mahamevnawa Buddhista Kolostor
Az utolsó beszámolóban ott hagytam abba, hogy a Sigiriya-val szemben vártuk a naplementét, repült a drón (jajj, azok a kis fekete madarak de kíváncsiak voltak rá, be voltam szarva rendesen, hogy valamelyik neki repül!), a csütörtök reggelt pedig Dambulla templománál kezdtük, amit egy jó 250 méter magas hegyen találunk - az ehhez hozzá tartozó lépcsőkkel együtt! A királyi szikla- vagy más megnevezésben barlangtemplom a világörökség része, ahová már az I. századtól látogatnak a hívek! Az mélyedésekben kialakított szentélyek stílusai az évszázadok során mind más-más stílusban készültek el, így az öt szentélyben található 150 ülő-vagy fekvő Buddha szobor is különbözik a másiktól. A leginkább látogatott darab a 15 méter hosszú fekvő Buddha, ami előtt igazi heringparty alakul ki a szűk folyosón. Hát igen, ez a része Sri Lankának kimondottan kedvelt az ide látogató csoportos utazók között is, így óhatatlanul hallgathatjuk meg szinte minden Európában is használt nyelven az ismeretterjesztő előadásokat. Le a kalappal a helyi idegenvezetők előtt: szinte akcentus nélkül mívelik a spanyol, francia és lengyel nyelveket, a profibbak angolján pedig egyáltalán nem érezhető a hallgatót mosolyogtató tipikus ázsiai akcentus!
Na de vissza a szentélyhez: a fekete talajra nem árt külön erre a célra bekészített zoknit felvenni, mert igazán talp-perzselő élményben lehet részünk a hegytetőn! Ez eleve javasolt a buddhizmus és hinduizmus gyakorlására berendezkedett országokban: tiszteletlenség cipővel belépni a templomok területére. Ugyancsak kötelező a vállak és a térdek takarása mindkét nem esetében, ám ha valaki túl rövid nadrágot visel, ne aggódjon: mindenhol van kikészítve ingyenes vagy potom pénzért bérelhető kendő!
A nap második felében a természet kapta a főszerepet. Elsőként a Royal 100 Spice Garden-ben álltunk meg, hogy megismerjük a szigeten termesztett fűszereket és azok jótékony hatásait. Itt növényről-növényere járva adta át a helyi erő az ismeretet, majd leültetett minket, és mint aki a dolgozatra készít fel, ismételte el ugyanazt, már már komikusan katonás komolysággal. Az, hogy szinte minden ottani magyar utazás szervező oda viszi a csoportot (mi is találkoztunk egyel) mi sem bizonyítja jobban, hogy a leírások magyar nyelven is elérhetőek. A program amúgy ingyenes, a végén pedig a gondosan összeállított fűszer-válogatásokat sokszoros (7-10-szeres!) áron vásárolhatod meg a shopban - ezzel is támogatva a…
Magánvélemény: inkább szedj egy pár eur-s belépőt, csak a végén ne nézd már a fehér embert egy élő pénztárcának, mert ez nem etikus. Legalábbis én ezektől a nettó lehúzásoktól kb hányok - és ahogy elindult a szó szerinti tömegturizmus a világ minden pontjára, úgy jönnek elő ezek a jellegű egységek is. Értem én, hogy élnie kell valamiből, de lehet ezt úgy is, hogy ne érezzem azt, hogy 1-1 arányban csesznek át és néznek nettó hülyének az európai árak sokszorosával.
Na de vissza a kocsiba és irány a Bluefield Teaüzem, amit az 1800-as években alapítottak és két emeleten keresztül alkotják meg a zöld és friss tealevélből a tasakba, majd a csészébe folyamatot. Az üzemből nyolc féle Ceylon-i tea kerül ki a boltok polcaira, a gyár körül pedig több száz hektáron termesztik a cserjéket, hogy folyamatosan biztosított legyen a szüret. Ezt a teát mindenki ismeri: az angolok reggeli főzetének elengedhetetlen kelléke, melyek a magas hegyek meredek oldalain várják a feldolgozást. A gyárakban nők dolgoznak, fejenként átlagosan napi 20 kg tea levelet szüretelnek le a hátukon hordott hatalmas tartókba dobálva!
Mi már délután értünk oda, így egyedül a szárítás első fázisa, amit láthattunk, mint munkafolyamat, a gyár teljesen üresen tátongott, ám az idegenvezető lelkesen elmesélte az összes állomás munkamenetét. Az előadás után egy pohár teára is a vendégeik voltunk, ám aki délután/kora este ér oda, javaslom, ne erőltesse: az ott kapott fekete teák legalább háromszor erősebbek, mint ami ide eljut hozzánk - pörögsz majd, mint a buszkerék tőle!
Aztán másnap reggel megtörtént aminek meg kellett történnie: elérkezett a leg-tipikusabb-sri-lanlás-kötelező-program-ami-nélkül-nem-insta-az-insta: felszálltunk a Kendy-Ella vonatra!
Ennek két opciója van: a 8 órás és a 3 órás. Mi beértük az utóbbival: így is lélegzetelállító tájakon haladtunk, csüngtünk, lógtunk az ajtóban, helyre raktuk a türelmetlen német kislányokat, akik nem hitték el, hogy a következő 2 és fél órában is lóghatnak kifelé és elkészülhet Az A Bizonyos Tökéletes Fotó, relax, take it easy (mellesleg kb 20 percig érdekelte őket a menet, aztán telefon nyomkodás, olvasás, alvás… Biiiiiiztosvagyokbenne, hogy nem csak az egy fotó miatt szálltak fel a járatra!)
És végül végállomás, Ella - a beszámolók, leírások, képek alapján nekem nem adta azt az érzést, amit egy ilyen út adhatna: se tömeg, se szutyok járat, helyiek is alig. Hol vannak azok a vonatok, amiken 3 órát állsz és egy gombostűt sem tudsz elejteni? Amin szó szerint át kell verekedned magad a tömegen ahhoz, hogy kikukucskálhass az ablakon egyáltalán?!
Csodás volt a környezet, ezért azonban mindenképpen megérte felszállni, és igen, én is kihajoltam, de csak mert a halálba szekált miatta Angi 
*
*(* na jó, annyira nem drámai a valóság 
De róla jelentősen több kép és videó készült mint rólam!)
De róla jelentősen több kép és videó készült mint rólam!)Ellába érkezve még nem merült ki a vonatokhoz köthető élmények tárháza: a kilenc lyukú híd tökéletes fotóhelyszínén álltunk meg pár percre. Ide amúgy normál kocsival eljutni lehetetlenség, ezért tuktukot béreltünk a központból, hogy elvigyen minket a híd lábához. Szűk és meredek utak, mély szakadékok és ralizó tuktuk-sofőrök - mi kell még egy kis szívrohamhoz? 
A látvány pazar és tök nagy mákunk volt, hogy még vonat is állt a hídon, amikor ide értünk: küldtem is fel dróncit a levegőbe elkészíteni néhány képet és videót!
Drónt amúgy Sri Lankán szinte mindenhol lehet reptetni, ahol nem, ott szólnak, de semmi bünti, csak megkérnek, hogy szállj le vele. Így volt itt a hídnál is, ám akkor már pont jöttem vissza, így megköszöntem, hogy szólt és ennyi volt. Remek képek készültek!
A napot a Mahamevnawa Buddhista Kolostornál folytattuk, ami a hegy tetejére épült hatalmas sztúpa. 1999 augusztusában adták át. Nem csak a szentély, de a kilátás is pazar: szinte teljes körpanorámát élvezhetünk a templom mellől! A kanyargós úton igazán élvezet eljutni idáig, ahol több árus standja mellett is elhaladunk, így ha rágcsálnivalóra vagy kókuszra vágyunk, akad választék bőven! A tejes utunk során ez a legimpozánsabb Buddha templom, küldtem is fel a repülő kamerát, Angi meg szuper elterelő hadműveletet hajtott végre, mert a helyi erő agyon aggódta magát, hogy átreppenek vele a sztúpa felett. Mondtam neki, eszem ágában sincs, tökéletes videót készítek róla oldalról, messze tőle - nézve a kontroll monitort tényleg életem egyik legszebb repülése: se egy ugrás, se egy hirtelen mozdulat, összhangba került a kanyar és az ív (amúgy q nehéz egyszerre 3 ujjal vezetni + figyeld a környezetet, a kijelzőt meg még komponálj is!) - lőttem pár fotót is, leszáll, helyi erő megnyugszik, mi megyünk tovább - és este látom: a videóból mindösszesen 3 másodperc készült el! HÁROM MÁSODPERC!!!! Mi ez, ha nem az égiek jele vagy a helyiek átka?! (A fotók amúgy jók lettek!)
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://notripphobia.blog.hu/api/trackback/id/tr9818843296
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
