A napot a régió fővárosában, Santanderben kezdtük. A Kantábriai-öböl mellé épült, ma 172 ezer lakosú település a közösség fővárosa. A gyalog is kényelmesen bejárható belvárost egy laza fél nap alatt fel tudjuk fedezni, így mi sem siettük el a dolgot: kései reggelit és egy call-t követően kora délután vettük nyakunkba a várost a parton, ahol talán az egyik legizgalmasabb szobor-csoport is található: a “Los roqueros”, mely azoknak a srácoknak állít emléket, akik néha az életüket kockáztatva ugráltak az óceánba összeszedni a hátrahagyott pénzeket, amit a látogatók úgy hagytak maguk mögött, akár csak manapság mi tesszük a Trevi-kútnál.

Haladva a történelmi belváros felé, hamar elérjük a katedrálist, melynek kerengőjét 3€-ért nézhetjük meg. Mi ezt kihagytuk (személy szerint kicsit pofátlannak érzem, hogy az adómból fenntartott intézményt akkor láthatom, ha belépőt fizetek rá) azonban az alsó kápolnába szabad bejárást biztosítanak, így ott élvezhettük a Miasszonyunk Mennybemenetelére szentelt gótikus építészeti remekművet! A templomot amúgy 1187-ben adták át - ismét emelem a kalapom a korai építészek és kőművesek előtt, akik ennyire tartós építményeket voltak képesek alkotni!

A város történelmi részén bármerre is járunk, csodás címerek köszönnek vissza ránk, melyek hangulatos egyveleget alkotnak a modern építészettel. Egy tökre élhető városnak tűnik, azonban nem az a kimondottan turista látványossággal teli hely, ezért kora este kocsiba pattantunk, hogy aztán félpercenként hagyja el a szánkat a “banyeeeek ez de gyönyörű!” és az “Úúúúúristendeszépezafalu” mondat.

Merthogy Santillana del Mar a Kantábriai térség Szentendréje: hangulatos utcái és gyönyörű házai között az ember csak ámul és bámul és egyszerűen nem akarja elhinni, hogy vannak emberek, akiknek az a sors jutott, hogy ilyen gyönyörű faluban élhessenek!

A 4500 főt számláló települést a “három hazugság” helyének is hívják, hiszen a nevével ellentétben semmi köze sincs a tengerhez, nem lapos és még csak nem is szent, történelmi gazdagságban azonban annál inkább roskad: már 15 ezer évvel ezelőtt is éltek itt emberek és a római korból is írásos feljegyzések vannak az akkor még Planes névre hallható falunak. A virágkort követően az egyház vette hatalma alá, majd paloták épültek itt. 1889-ben történelmi-művészeti központ, 2013-ban az ország legszebb falva díjat kapott - ez utóbbit abszolút nem kell megmagyarázni.

A néhány utcából álló település mára igazi turisztikai központ: a szomszédban található Altamira-barlang miatt napközben turisták millióit eresztik a falura. Éppen ezért öröm, hogy csak este látogattuk meg, így is voltak részek, ahol hemzsegtek a látogatók - azonban akadtak olyanok is, ahol csak mi magunk sétáltunk, magunkba szívva a falusi lét minden kellemes (virág) és cseppet kellemetlen (trágyaszagú) illatát!

Kedd reggel vissza is tértünk ide, hogy megtekintsük a világörökség részeként is számon tartott Altamira-barlangot. A 3€-ért látogatható múzeum az eredeti barlang replikája - oda hetente max. 8 főt engednek be és 2026-ig minden hely be van telve. Kell is az állagmegőrzés: az 1868-ban felfedezett barlangra a 1977-ben már annyian kíváncsiak voltak, hogy erről harsogott a fél világ - nem éppen jó fényben feltűntetve a turisztikai szabályozást és állagmegóvást kicsit félvállról vevő szervezést. A 15.000 évvel ezelőtt készült barlangrajzok az őstörténet legfontosabb lenyomata, mely egy abszolút véletlennek köszönhetően került elő: Modesto Cubillas akkor öt éves leánya ment be a barlangba és egyszer csak felkiáltott, hogy ökröket lát! És láss csodát: felfedezték a világ egyik legfontosabb barlangját!

A napot Comillas-ban folytattuk, ahol Gaudi napraforgós házát találjuk. Az 1885-ben átadott ház a híres építész egyike azon kevés alkotásának, amit Katalunyán kívül találunk, és bár helyben számos lakást épített, mégis erre nyilatkozta azt, hogy ebben élne legszívesebben. A 7€-s belépővel gyakorlatilag mindegyik szobát és a tetőteret is bejárhatjuk, illetve bolyonghatunk a gondosan ápolt kertben is.

Késő délután újabb régióba értünk: az Asturias hercegség fővárosába, Oviedo-ba. Erről az ennek keresztelt albumban írok majd.