A guide-unk, Fabio szinte mindent tud a helyről, remek hangulatban telt a kirándulás, még úgy is, hogy a hegyen található 8. században megalakult településre éppen ráültek a felhők, így kevésbé lehetett jó, ám annál inkább lehetett misztikus képeket készíteni. A település ma arról híres, hogy a 19. században kinevezték a portugál királyok a nyári székhelyüké, melyre valljuk be, elég jó alapot adott az akkor még totál kopár hegyen álló Pena Palota és környéke. Merthogy az átlaggal ellentétben, minthogy van egy erdő, amit jól letarolunk, mert építkezni akarunk itt akképpen történt, hogy lett egy építkezés, ami köré telepítettek egy erdőt! És ezt a kutya nem mondaná meg, ha ma látjuk azt a buja környezetet, ami körül öleli ezt a három stílust is képviselő épületet: a mór mellett a mánuelt és rokokót is felismerheti az erre kiélezett látogató! Belül a királyok, nemesek és uralkodók által eredetileg ott hagyott bútorzatot nézhetjük meg: szobáról-szobára haladva száz éveket ugrálunk stílusban és berendezésben! A gyönyörű faragványok mellett felbukkan a Ming családtól kapott szobor is, mely a palota legértékesebb része!

Meglepődhetünk, hogy mennyire törpék a korai portugálok, a kiemelkedő Ferdinánd is csak 140 cm magas volt, így máris értelmet kap, miért érnek véget a térdemnél az ágyak és miért nem lenne esélyem kényelembe helyezni magam egyik ülőbútorzaton sem! Fény derült a titokra, hogy még itt is pottyantottak az ország vezetői, és igen, Portugáliában sem a Vogue magazin választotta ki a királyokat és királynékat! A piroshoz hozzá épített sárga épület egy igazi időhatározó: megjelennek a modernebb bútorok, a felújítás során pedig nem csak a palota lett kétszer akkora, hanem kiépítésre került az elektromosság is, bekerült a telefon és létrejött egy étterem azoknak, akik voltak olyan szerencsések, hogy együtt ehettek az uralkodóval, ám annyira azért mégsem, hogy a privát szférájukba is beengedve a kiváltságosoknak létrehozott helyiségekben részesüljenek a zaba-partikon!

Az időutazást követően a misztikumok és mitológiák világába léptünk át az ugyancsak Sintra-ban található Quinta da Regaleira-ba látogatva. Ez a korábban magán tulajdonban lévő földterület (António Augusto Carvalho Monteiro korábbi brazil Lölö 1904-ben kezdeményezte az átalakításokat) ezernyi misztikum helyszíne lett, ahol Luigi Manini olasz építész saját kézzel formálta meg a 8 hektáros területet úgy kialakítva, hogy a domboldal felső része a káoszt, míg a lenti az abból kialakuló tökéletességet szimbolizálja. A barlangok, alagutak és csőrendszerek akár a Trónok harca forgatási helyszíne is lehetne, a kísértetkastély pedig olyan eleganciát mutat, hogy az ma is könnyedén lehetne egy gazdag család magánrezidenciája.

Persze amióta az Insta a világ, itt is sorba kell állni a híres körlépcsőhöz, ami amúgy semmi más, mint egy körbe szaladó lépcső, de valahogy annyira jól mutat a mohával benőtt széle, hogy manapság már olyan kötelező elkészíteni itt egy képet, mint Balin a Pura Lempuyang-nál.

A kerthelyiség amúgy tényleg megér egy látogatást: zseniális bravúrok, tökéletes játékok az anyagokkal és látványosabbnál látványosabb megoldások a helyiségeket és épületeket összekötő szakaszokra! Kár, hogy Antonio miután a vagyonának jelentős részét bele ölte a projektbe, alig pár évet élvezhette a birtokát!

Délután, a kirándulásról visszaérve Tominak is megmutattam a portugálok Szent Grálját, a Pastel de Nata-t (vagy Pastel de Belém-et) mely egy levelestészta-kosárkába töltött, tojássárgájakrémből készült édes sütemény. A portugál krémest a 18. században fejlesztették tökéletesre az apácák, akik nem nagyon tudtak mit kezdeni annyi tojás sárgájával (a fehérjét a szerzetesek ruháinak keményítésére használták - micsoda eretnekség!) - és egyszer csak láss csodát: létre jött ez a csoda! A titkos receptet 1820-ban adták el a liberális forradalmat követően, mely alapján 17 évvel később megnyílt és azóta is töretlenül működő Fábrica de Pastéis de Belém rendíthetetlenül gyártja a Pastel-t. Ha itt jár az ember, kötelező megkóstolni, akárcsak a mandulás Travesseiro-t és a Queijadas-t! De most őszinte leszek: bár a legrégebbi a Belém, mégis nekem jobban bejött a Manteigaira terméke, melyben kicsit folyósabb a töltelék és valahogy éppen pont annyival édesebb, hogy még nem tolakodó, mégis helyre teszi a cukorszintünket! (Igen, igen, ma sem fogytunk le )

Na de a városból még mindig nem láttunk szinte semmi! 3 éve januárban végig mentem a 28-as villamos vonalán, vacsiztam és ennyi volt az összes Lisszaboni élményem, na meg most is csak a környéken jártunk, így ideje volt kicsit magunkba szívni a félmilliós főváros hangulatát. Erre nem is lehetett jobb idegenvezetőnk, mint Laira, a baszkföldről származó spanyol idegenvezető, aki olyan szenvedéllyel adta elő a látottak lényegét, hogy látva az interpretációt, már nem is volt annyira zavaró, hogy a felét sem értjük, annyira gyorsan pörög a nyelve A lényeget így is sikerült kihámozni, mi pedig megnyugtattuk magunkat, hogy mivel nem vagyunk anyanelvűek, nem is kell minden szót megérteni! A programot a GuruWalk oldalon foglaltam le, ez is egy Free Wilking Tour, aminek az a lényege, hogy nincs fix díj, a végén annyit fizetsz, amennyit csak szeretnél.

Lisszabonnal összesen két probléma van: az egyik a nyelv (ezer bocs, de egyszerűen képtelen vagyok felfogni, hogy hogy lehet egy mediterrán országban ukrán-hangzású kiejtése az amúgy kb 80%-ban spanyol(hoz hasonló) szavaknak), a másik a jelenlegi időjárás. Minden más tekintetben csodálatos, személy szerint imádom a dimbes-dombos kialakítását, a víz közeliségét, a tiszta, fényesre kopott kövekkel kirakott utcáit és a házakra helyezett kék csempék sokaságát és tökéletességét! Az egész város annyira élhető és annyira jól bizsereg, hogy egy pillanatra sem csodálom, hogy az expatok majd hogy első számú európai helyszíne! Itt egyszerre lehetsz a nyüzsgő nagyvárosban és a nyugodt falusi településen, vagy süttethetnéd a hasad, ha nem 14 fok lenne és amikor egy felhő eltakarja a Napot éled meg a fagyhalál minden pillanatát, melyet egyszerűen nem tud értelmezni a szervezeted egy ezt megelőző 2.5 hetes trópusi út után!

Biztos vagyok benne, hogy ezernyi dolgot nem néztünk meg itt, és hogy simán két hetet el lehet lenni Lisszabonban, de nekünk nincs időnk megállni, elvégre nyaralunk és vár ránk egy következő, a mostani utunk utolsó állomása. De erről majd egy következő beszámolóban.