Végre nem kellett hajnalban kelni ezért a reggelit is kényelmesen el tudtuk fogyasztani. A marokkói pékáruk mennyeiek: olyan a bagett, amilyennek a nagykönyvben is meg van írva: pihe-puha, akárcsak egy felhő, kellően sós és édes, a külseje roppan, amikor harapod és az illata elolvad a levegőben, mihelyt a vaj elolvad rajta amint rákented! A kipakolt ételek a szokásosak: valami önmagában kicsit jellegtelen ízű palacsinta-szerűség, mellé a tipikus helyi zsemle és az elmaradhatatlan édes pékárú. Felvágottról ne is álmodjunk, cserébe tojás, vaj, macisajt, dzsem és méz mindig szerepel a kínálatban. A kávétól nem kell hanyatt esni - valljuk be, a muzulmán országhoz jobban is passzol a menta tea, vagy ahogy a hegyekben emlegetik: a berber whisky! Na de nem az a filteres fajta, amit mi is ismerünk: ez egy erős főzete a növénynek némi gyógyzölddel vegyítve és kötelezően sok cukorral lazítva. Forrón, a nap bármely pillanatában, a város bármelyik négyzetcentiméterén, ízléses ezüst kannában áztatva es magasról öntve a pohárba! Megvan ennek a kultúrája, kéremszépen!

Marrakesh utolsó napján a város egyik csodapontját, a Majorell kertet fedeztük fel. Ez az egekig erő pálmafákkal és hozzájuk törekvő kaktuszokkal telitűzdelt pont a szöges ellentéte a barna-poros-szagos medinának: friss és finom a levegő, a kékek-sárgák-zöldek árnyalata pedig olyan tökéletes kompozíciót adnak, hogy egy pillanatig sem csodálkozunk azon, hogy a leghíresebb divat lapok előszeretettel hozzák ehhez a körítéshez a modelleket. Nem csoda tehát hogy a város leglátogatottabb turista központja, mely már-már pofátlanul magas belépőjegye csak a kertet foglalja magában, ha a Berber Múzeumot is meg akarjuk nézni, szinte duplázni kell. Oda se neki: kényelmes egy órás program, ahol a növények között csücsülve könnyen megérkezik a lelkünk és elhisszük: a csodaországban vagyunk éppen! A zenei aláfestést a madarak adják, akiknek ez a hely maga a kánaán!

Az árak a bazárokban is tükrözik a város népszerűséget, olykor az európai saját márkás üzletekben is olcsóbb egy egy eredeti, mint itt a koppintás. Persze alkudni kötelező, és ha valaki elég magas szinten tudja alkalmazni a technikát (pl én ) a 680 dirhamos (kb. 68€) pulcsit elhozza 250-ért. A technikát a lányok is nagyon kifigyelték: az utolsó helyi lóvékat már akképpen költötték el, hogy a 80-ra tartott karkötőre 25-öt adtak. Korrepetálást vállalok, élesben pedig a következő marokkói utunk során lehet kipróbálni! Az ország amúgy Afrika svájca, így néha meglepően hazai árakkal találkozunk. A tejeskávé 2.5€-nak megfelelő dirham, a ételek viszont elmaradnak a megszokottól a tagine (az a “süveg” alatt párolt egytálétel) 6-8€, a “gyros” 1.5€, a másfél literes víz 1€, frissen facsart gránátalma lé alig 2€. A benzin annyi, mint Tenerifén (1.3€/liter), az alkohol viszont az egyetlen pia boltban (a Majorell mellett van) majd hogy a duplája, mint nálunk. (#amúgynemvettünkszeszt)

Marokkót nehéz leírni, átadni szinte lehetetlen azt a hangulatot amit a medinában érez az ember: az egyik pillanatban rettenetes bűz, amit átvált valami szuper édes illat, aztán az orrod megtelik a bőr tipikus szagával, melyet a fűszerek cserélnek le és csak néhány lépés kell ahhoz, hogy a tagine füstje és zamata járja át a szaglószervedet. A szemed pedig éppen csak felfogja az egyik árus portékáját, amikor oldalról máris feltűnik egy motoros, a másik percben egy szamár jön szembe, aztán beleszaladsz egy utca teljes szélességét elfoglaló imádkozó tömegbe, kerámia-bőr-ékszer-ruha-kaja-minden-és-minden-is egyszerre! A fülekre hol a müezzin, hol a duda, hol a csilingelő biciklis, a roof top bár behívója, a gyümölcsárus, a fekete pasi, a csacsi hangja hat az esténket kötelezően kitöltő főtéri dobolás mellett - az az érzésed, hogy ez a város sosem alszik! Mindez egyvelege pedig egyszerre sokkoló és lenyűgöző az első napon, aztán az ötödik végén rájössz: hiányozni fog mindez és marhára nem akarod itthagyni ezt a furcsán kedves egyveleget!